Skip to Main Content

Content

Öt lépés, amely megváltoztatná az oktatást
Pataki Dávid 2021.02.17

Cégvezetőként a legnagyobb hiányosságnak a képzéseink színvonalát tartom. Mondjuk ha a gyerekeimre vagy az állásra jelentkezőkre gondolok, szintén az első ami eszembe jut, az oktatás színvonala, vagy inkább annak hiánya. 

Az iskolában megtanuljuk, hogy amit tanulunk, az felesleges, unalmas, úgysem tudjuk visszamondani és egyébként is, "mire fogjuk majd ezt használni"? 

Többnyire semmire.

A héten zajlik a londoni Learning Technologies konferencia, igaz, csak online, de ha nem lenne ez a vírus dolog, biztosan elmentem volna személyesen is, ahogy tavaly tettem

Nekem teljesen új az a közeg, ahol az ember azt érzi, hogy valamit meg akarnak neki tanítani és ehhez a legjobb módszert keresik, ráadásul amire az idődet és energiádat szánod, abból még profitálhatsz is. Mindez pedig érted van, aki tanulni akarsz, nem pedig azért, aki tanítani.

A Saffron Interactive nevű cég igazgatója illetve projekt menedzsere, Noorie Sazen és Jessica Anderson az alábbi, 5 lépésből álló folyamatban látja azt a leghatékonyabb módszert, ahol a hallgató motivációja a legmagasabb haszonnal párosul:

1. Teszteld a hallgatóságod

Az első és legfontosabb, amivel kezdened kell, az a kíváncsiság felkeltése. Ha a tanuló megérti, hogy az a dolog amiről hallani fog, segíti a fejlődésben, a munkájában, bármiben és ebben segítséget tudsz nyújtani, akkor megjön az étvágya a mondanivalódhoz. 

Tegyél fel olyan kérdéseket, melyek rávilágítanak a tudásbeli hiányosságaira és mondd el, hogy mire fog választ kapni.

2. Teremts támogató környezetet

A digitális környezet tökéletes választás ahhoz, hogy a tanuló igényeihez tudjuk igazítani az ismeret átadást. A hallgatónak megvan a szabadsága az út megválasztására, a célja eléréséhez, az anyagok újbóli megnézésére vagy átugrására, ugyanakkor az interaktivitást is számos kérdőív, teszt, feladat támogatja.

A technikai feltételeken túl nagyon fontos a tananyag finomhangolása, melyhez az elvégzett tanfolyamok és visszajelző kérdéssorok nagyon jó visszacsatolást adnak. Milyen előzetes tudás szükséges az induláshoz, mennyire legyen komplex vagy terjedelmes a tananyag? Mennyire volt nehéz vagy unalmas? A visszajelzések birtokában aztán méginkább támogatóvá tudjuk tenni az ismeretátadást.

3. Légy jelen

Nagyon nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt az ismeretátadásban. Az oktató szempontjából nyilván az a legkényelmesebb, hogy legyártja a tananyagot és a hozzá tartozó teszteket és a téma a részéről le is van zárva.

A legjobb azonban az, ha hagyjuk a tanulót elindulni a felfedező útra, ugyanakkor nem hagyjuk magára a sötétben. Tudasd a hallgatóddal, hogy mindig jelen vagy, elérhető vagy, támogasd, válaszolj a kérdéseire minél hamarabb.

4. Hagyd alkotni

Próbálj a tananyag köré egy olyan tanulócsoportot kiépíteni, amelynek tagjai képesek és fognak is kommunikálni egymással. Ugyanakkor a tanultak beépítése, megértése, alkalmazása leginkább a gyakorlatban tud megtörténni, ezért nincs annál jobb, ha csoportosan oldanak meg egy feladatot, vagy közösen alkotnak meg valamit a hallgatók annak az ismeretnek a segítségével, amit éppen elsajátítottak.

Az ehhez szükséges feltételeket, környezetet, indulást azonban neked kell biztosítani.

5. Passzív hallgatóból aktív oktató

A tanulás folyamatában a passzív ismeret fogyasztóból feladatok elvégzése által formálj olyan aktív résztvevőt, aki gyakorlatban is hozzájárul a tartalom és a módszer fejlesztéséhez. Teremtsd meg a helyét és idejét a reagálásnak, a visszajelzésnek mind feléd, mind saját maga felé. Ezen mindenki csak nyer. Nagyon hamar ki fog derülni, hogy mire kellene nagyobb hagsúlyt fektetni és mire kevesebbet.

Adj lehetőséget arra, hogy ő is hozzátegyen az oktatási anyaghoz, készítsen kérdéseket, magyarázatokat, feladatokat.

Ha jól csinálod a dolgokat, a tananyagod élő lesz és mind a hallgató, mind az oktató egyre inkább motivált.