Skip to Main Content

Content

Hogyan mondjunk fel?
Pataki Dávid 2021.01.20

Ha valaki otthagyja a munkahelyét, azért valahol az egy kicsit mégis olyan, mint egy szakítás. Persze a szakításnál sem mindegy, hogy én szakítok veled, vagy te szakítottál velem. Aki kezdeményezi a szakítást, valahol büszke magára, hogy meg merte lépni és azt gondolja magáról, ő az a fél, aki többet nyert. 

Mindig így van ez?

Abban talán megállapodhatunk, hogy a szituáció mindenképpen kínos. 

Az addig egymásra (legalábbis a felszínen) mosolygó, hangos hellóval köszönő és közösen kávézgató, a szent nyereségért vállvetve küzdő főnök és beosztott szinte egyik napról a másikra minden kapcsolatot megszakít.

Nézzük meg, mi történik, ha a munkaadó szakít, azaz egy esős őszi napon megköszöni a részvételt az addig mit sem sejtő munkavállalónak. Az okok persze sokfélék lehetnek és azt gondolom, ennek megfelelően kellene eljárni. Ami biztos, hogy vagy már nincs szükség az illető munkájára, tehát financiális ok van a háttérben, vagy szükség lenne, de a munkásember nagyon kihúzta a gyufát.

Az előbbi esetben nincs meg az az érzelmi töltet, ami megnehezítené a felnőtt emberek módjára történő viselkedést, ezért az lenne a helyes, ha a legőszintébben és a legtámogatóbb módon engedné a munkaerőpiac rögös útjára az addig jómunkásemberként helyt álló kollégát az ügyvezető.

Ugyanakkor a munkavállaló felelőssége, hogy ne gondolkodjon úgy, mint a történetben a pulyka, aki minden reggel, napról-napra megkapta a gazdától a takarmányt és azt gondolja, ez örökké így lesz, mígnem aztán eljött a hálaadás napja... Azaz képezze magát, tanuljon és építsen kapcsolatokat, még ha jól is érzi magát a baromfiudvarban.

No de mi a helyzet azzal, amikor valakit ki kellene rúgni? Sok vezető elbukja ezt a próbatételt és nem meri megtenni, mert a helyzet azért nem is olyan rossz, minek a balhé és ki fogja elvégezni azt a munkát, amit a gyufát kihúzó illető csinál? Pedig a vezető attól vezető, azért nagyobb a fizetése és céges az autója, hogy a kellemetlen beszélgetéseket is felvállalja. Legalábbis így kellene legyen.

Ha odáig jut a helyzet, hogy ki kell rúgni valakit, mindenképpen közölni kell (ismét), hogy mi a gond, még akkor is, ha ez teljesen felesleges, hiszen már megtörtént sokszor. Remélhetőleg. Mivel mindkét oldalon rezeg a fedél a láboson, nem árt ezt egy sebészi vágással megtenni, a felmondási idő ledolgozásától pedig a jól felfogott érdekünkben eltekinteni.

Amikor viszont a munkavállaló érzi azt, hogy elért a lehetőségei  horizontjára a cégnél és szimplán csak elege lett vagy máshol szebbet, jobbat, nagyobbat, színesebbet, érdekesebbet, tágasabbat és több szeretet kínáltak, muszáj tisztában lennie azzal, hogy a cég számára a távozása egy veszteség

Ha pedig korrekt akar lenni, akkor nem az utolsó pillanatban szól, nem csábítja magával a többieket, hanem minden megtesz, hogy az utána maradt űrt a többi munkatársa és a tulajdonos érdekében minél kisebb fájdalommal sikerüljün betölteni. 

Mert a munkaadó is ember, aki addig is munkát adott.